Image Alt

Bejegyzések

"A verseny kreatívvá tesz. A sikerre törekvés együttműködővé. A kreatív és együttműködő csapatok erősek: ők a nyertesek. Mi őket keressük" – fogalmaz az eventcsoport versenyfelhívásában. A frissen bejelentett programra már elinult a jelentkezés. Az utóbbi hónapok átalakították az életünket. Megváltoztak a mindennapjaink, újjáformálódott a szociális érintkezésünk módja. Társas kapcsolataink új keretbe rendeződtek: új szokások alakultak a magánéletünkben, az üzleti és a szervezeti környezetünkben. A koronavírus okozta járványhelyzet átírta mindazt, amit a világ működéséről gondoltunk – azonban felemelt olyan egyetemes értékeket, amelyek ebben az egészségügyi és gazdasági válságban jobban megerősödtek, mint az elmúlt években bármikor: ilyen az egymással való törődés, az összetartás és összetartozás, a küzdeni tudás és a döntéshozatalra való képesség, amelyek szerves részei a hatékony és elkötelezett csapatmunkának. Ezek az alapértékei az

Már lehet jelentkezni az Event Csoport ma bejelentett programjára. 2021. június 18-20-a között másfél napon át mérik össze három fős, vezetőkből álló céges csapatok tudásukat, képességeiket, melynek a végén az első tíz szakmai díjat nyer. A beltéri és kültéri elemekből álló komplex képességpróba csapatépítő és önfejlesztő szerepet is játszik. Ma jelentette be a rendezvényszervezéssel és szervezetfejlesztéssel foglalkozó Event Csoport Kft. “teamwork2021” nevet viselő új kezdeményezését. Már lehet jelentkezni vállalati vezetőkből álló csapatoknak a jövő nyáron Siófokon megrendezésre kerülő másfél napos nagyszabású csapatversenyére. Az esemény hívószavai között szerepel az együttműködés, a csapatmunka, a vezetői készségek és a dolgozói elköteleződés. Fókuszban lesz az egyén és a csoport együttműködése, az elméleti tudást fejlesztő és az együttműködési készségeket erősítő, gyakorlatias programokkal. Hogyan is zajlik? .A résztvevő vállalatok